Milyen lézeres szemműtétek vannak?

Ha a tükörbe nézünk, látjuk a szivárványhártyánkat, az adja a szem színét. Ami előtte van, az az átlátszó kerek, domború "ablak" a szaruhártya, arra illeszti rá az ember a kontaktlencsét.

Lézeres szemműtét fájdalommentesen

Ha bele tudnánk építeni mindenkinek a saját kontaktlencséjét a szaruhártyájába, megszűnne a probléma. A lézer tulajdonképpen ezt teszi, úgy változtatja szaruhártya a fénytörését, mintha a megfelelő kontaktlencsét építené be. Technikailag nem is nehéz, a számítógép vezértelte lézerek bármilyen alakításra képesek, gyorsan, biztonságosan. A kérdés az, hogy hova kerüljön ez a "virtuális kontaktlencse”? Két lehetőség van, kerülhet a szaruhártya felszínére, de kerülhet a szaruhártya belsejébe is. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai.

A kívülről történő, felszíni alakítás könnyen elképzelhető. Az ember aláfekszik a lézernek, jön a lézerfény, eléri a szaruhártyát és átalakítja. Pontosan úgy, ahogy a fénytörési hiba megkívánja és már el is értük az éleslátást. Ez az eljárás volt az első, amit több mint 20 éve bevezettek, azóta is eredményesen alkalmazzák. Tudjuk 20 év tapasztalatából, hogy az elért javulás megmarad, aki a lézeres szemműtét után egy évvel jól lát, az később se fog rosszabbul látni. A fénytörési hiba véglegesen megjavítható. Előnye, hogy nagyon könnyen elvégezhető, gyors, egy lézer elég hozzá, tehát még olcsó is. Az eljárás majdnem tökéletes, úgy hívják PRK.

A tökéletlenség abból származik, hogy az ember szaruhártyája az elmúlt több tízezer év alatt felkészült arra, hogy ha bármilyen sérülés éri, "meggyógyítja" az elváltozást. Ez nagyon hasznos, ha valóban sérülésről van szó, mint mondjuk egy faág, tüske, fémszilánk. Viszont ha egy lézerrel sikerrel átalakított szaruhártyát próbál visszaalakítani a szervezet, annak nem örülünk. Szerencsére az elmúlt 20 év elég volt arra, hogy a lézerkezelést végző klinikák kitanulják, hogy lehet a legügyesebben megfékezni a szervezet "visszajavító" törekvéseit.

Más a helyzet ha a beavatkozás belülről történik. Nem nyúlunk a szaruhártya felszínéhez, hanem a belsejében végezzük el az átalakítást. Ez teljesen felkészületlenül éri a szaruhártyát, hiszen a törzsfejlődés során belülről sose érte ártalom. Eszébe se jut visszaalakítani azt az eredményt amit a műtét során elérünk. De ehhez el kell jutni a szaruhártya belsejébe. Ez komoly problémának tűnik, pedig egyáltalán nem az a technika mai fejlettségi szintjén. Ha bejutottunk a felszíni réteg alá, ott a lézer kényelmesen elvégzi az átalakítást, ami véglegesen úgy marad és biztosítja az éleslátást egyszer és mindenkorra. Ezek a LASIK és a FEMTO típusú eljárások, amiből a FEMTO nagyjából tökéletesnek tekinthető. Persze a LASIK is jó volt régen, mint a gőzmozdony, de ma már nem nagyon használnak olyasmit.

Nézzük meg részletesen, hogyan is zajlanak a különböző eljárások, milyen szempontok szerint válasszunk közülük.

A felszíni kezelés, a PRK és társai

Lézeres szemműtét előtt az ember kap egy csomó érzéstelenítő szemcseppet, hogy semmit se érezzen a beavatkozásból. Nem is érez, ezzel a résszel nincs semmi gond.

Ahhoz, hogy a kezelés elvégezhető legyen, a szemet nyitva kell tartani. Sokan aggódnak a miatt, hogy hogyan fogják nyitva tartani a szemüket pislogás nélkül végig a kezelés alatt. Ezzel sincs probléma, a szemhéjakat kitámasztják a műtét alatt, de köszönhetően az érzéstelenítésnek, ezt nem lehet érezni.

A következő probléma abból adódik, hogy a szaruhártyát egy vékony, átlátszó réteg fedi, ez a hámszövet.

Ahhoz, hogy a lézer hozzáférjen a szaruhártya anyagához, ezt a hámszövetet el kell távolítani. Nem nehéz feladat, az orvos a PRK kezelés előtt gyakorlatilag ledörzsöli ezt a hámréteget. Sokáig divat volt a hámot alkohollal fellazítani és úgy felemelni, ez volt a LASEK eljárás. Ez ugyanolyan PRK, mint a klasszikus, csak sokkal kellemetlenebb, mert az alkohol gyakran melléfolyik és csípi a szemet. A nagyobb, tapasztaltabb klinikák fel is hagytak a LASEK eljárással.

Miután a hámot eltávolították, jön a lézer. Ez olyannak látszik, mint egy lézershow, villogó fények, de érezni semmit sem lehet belőle, ezért sokan megkérdezik a beavatkozás vége után, hogy mikor kezdődik már?

Ha a lézer végzett egy védő kontaktlencsét illeszt az orvos a szemre és kész is. Az ember felül a kezelőágyon és csodálkozva látja, hogy kiélesedett a világ körülötte. Ez azért elég nagy élmény. Lehet hazamenni és várni, mi lesz, ha elmúlik az érzéstelenítő hatása. Általában nem lesz semmi. Az emberek többsége úgy írja le az állapotot, mintha por ment volna a kontaktlencséje alá és az irritálná, könnyeztetné. Fájdalom ugyan nincs, de azért ez nem kellemes. Általában két napnyi nyűg után a harmadik napon az orvos leveszi a kontaktlencsét és kész, addigra a hámsejtek visszanőnek.

Kinek való a PRK és a LASEK?

A LASEK senkinek, nincs előnye, hátránya viszont számos. A PRK általában annak való, aki enyhén rövidlátó, kevesebb mint - 5 D fénytörési hibája van és nincs 2 D-nál nagyobb asztigmiája. A távollátókat nyugaton már nem kezelik PRK-val sehol, de itthon anyagi okok miatt még előfordul. A 2 D-nál nagyobb távollátás az esetek jelentős részében visszaromlik, ha PRK-val kezelik. Minél nagyobb az átalakítás, annál agresszívebben próbálja a szaruhártya "visszagyógyítani" a változást, ha a felszín felöl történik a kezelés.

Hívják ezt a módszert más néven még cPRK-nak, de az is csak egy PRK típusú eljárás.

A belső, lebenyes kezelések: LASIK, FEMTO és társaik

A szaruhártya belseje nem csak érzéketlen, de teljesen felkészületlen arra, hogy bármilyen hatás érje, ezért nem is "tud róla", ha a lézer belülről átalakítja, ezért visszaalkítani se akar, ami nagyon jó nekünk. Az elkészült ideális "beépített kontaktlencse" nem változik soha, semerre. Itt csak az a kérdés, hogy jutunk el a szaruhártya belsejébe. Nagyon könnyen. Csak annyit kell tenni, hogy a szaruhártya anyagából kell egy védőlebenyt csinálni, valahogy így :

Rövidlátás javítása

A lebenyt félre kell hajtani, az alatta lévő felszínen elvégezni az átalakítást, majd a lebenyt visszahajtani és kész. Ennyire egyszerű. És amilyen egyszerű annyira jól is működik.

Egyetlen egy probléma van, a klasszikus LASIK lebenye sohasem tapad vissza, ezért képes arra, hogy egy baleset esetén oldalra elmozduljon, leszakadjon. Ilyen baleset ugyan nagyon ritkán fordul elő, de ha igen, akkor komoly baj van. Pedig az eljárás még olcsó is, alig került többe mint egy egyszerű PRK, hiszen csak egy rezgőkés kell hozzá.

A lézergyártók felismerték a problémát és a femtolézer feltalálását követően előálltak az ideális megoldással. A femtolézer annyiban különbözik a rezgőkéstől, hogy nem csak lap szerint képes lebenyt kialakítani, hanem így is:

Fájdalommentes

Ez a lebeny már nem mozdul el semerre, nem csúszik el, felülről úgy néz ki, mint ahogy a kád dugója illeszkedik a lefolyóba :

Lézeres szemműtét már SZÉP kártyára is

Oldal irányban ugyanúgy ahogy a kád dugója, nem mozdul e soha.

Egy nap alatt tökéletesen letapad és semmilyen baleset nem mozdítja ki onnan. Ezt az eljárást hívják FEMTO kezelésnek. Ma a FEMTO kezelés a létező legbiztonságosabb és egyben a legeredményesebb módszer a fénytörési hibák korrekciójára. Nincs rezgő kés, nincs kézi tevékenység /és hiba/, a femtolézer alakítja ki a lebenyt. Az eljárás annyira jó, hogy szépen lassan kiszorítja az egész világon a LASIK-ot, nem csak külföldön, de itthon is pedig drágább, mert nem egy néhány ezer forintos rezgőkés, hanem egy százmilliós lézer kell hozzá.

Itthon a hagyományos LASIK még elérhető OptiLASIK illetve Zyoptic néven. A nagy klinikák már nem végeznek ilyet, teljesen átálltak a FEMTO végzésére a maximális biztonság érdekében.

Kinek való a LASIK és a FEMTO?

A LASIK senkinek. Amióta van FEMTO teljesen fölösleges kockáztatni a rezgőkéses lebenyképzést, mert abból lehet komoly baj.

A FEMTO azoknak a rövidlátóknak való, akik 5 dioptriánál nagyobb fénytörési hibában szenvednek, vagy 2 dioptriánál nagyobb az asztigmiájuk. Meg azoknak a távollátóknak, akiknek nagyobb mint 2 dioptriájuk van. Ha ezeket a fénytörési hibákat FEMTO-val kezelik, nem romlanak vissza, végleges éleslátást biztosítva.

Ráadásul a FEMTO-nak van még egy nagy előnye, gyakorlatilag semmilyen macera nincs a kezelés után. A FEMTO-nál nincs szükség a felszíni hám eltávolítására, mint a PRK-nál, tehát nem kell várni arra, hogy visszanőjön. Az ember már másnap végezheti a szokásos tevékenyégét, dolgozhat, vezethet, csak már szemüveg nélkül.

Akinek csak kis fénytörési hibája van és megengedheti magának a drágább kezelést, az nem kap érte jobb eredményt, csak gyorsabb, minden kellemetlenségtől mentes gyógyulást.

Mit tegyen az, akinek olyan nagy fénytörési hibája van, hogy még a FEMTO sem alkalmas a kezelésére?

Eddig arról beszéltünk, hogy lehet úgy rendbe hozni egy fénytörési hibát, hogy a szaruhártya fénytörésén változtatunk. Ha ez már nem elég, van még egy lehetőség a szemen belül, ez a szemlencse változtatása. Ez az az eljárás, ami megoldást jelenthet a különlegesen súlyos, lézerrel nem korrigálható hibák esetében. Tiszta lencse cserének hívják.

Azért ez a név, mert általában a "nem tiszta", elszürkült lencsét szokták cserélni. A nagymamának szürkehályog műtétje volt, azóta teljesen jól lát, nem is hord már szemüveget ! Igen, az idős korban jelentkező szürkehályog tökéletesen gyógyítható. A szürkehályog az ember szemlencséjének elszürkülése, átlátszatlanná válása. Az ilyen lencsét ki kell cserélni, hogy a szürkehályogos ember ismét tökéletesen lásson. Szürkehályog műtétnél olyan lencsét ültet be az operáló orvos, ami a fénytörési hibát is korrigálja, ha volt eredetileg. Aki tehát mondjuk súlyos távollátó és "szerencsére" történik egy szürkehályog műtéte, az az új lencséjével a fénytörési hibától is megszabadul, nem kell többet vastag szemüveget hordania. A magánklinikákon beültetett lencsék nagyon jó minőségűek. A súlyos fénytörési hibás, lézerrel nem korrigálható betegek nem kell arra várni, hogy szürkehályogot is kapjanak, egy megfelelő minőségű műlencsével a súlyos fénytörési hibájuk korrigálható. Ez az. un. tiszta lencse csere, vagy gyakran CLE, Clear Lens Extraction. Ilyen Magyarországon messze a legnagyobb tapasztalattal a Margitszigeten, a Focus Medical Mikroszemsebészeti Központban csinálnak.